2010. augusztus 16., hétfő

Nekem számvetés, neked meglepetés

Majdnem másfél éve, hogy útjára bocsátottam a 8 éhes száj blogját. Mindig is szerettem főzni, sosem munka volt ez számomra, hanem a gondoskodás egyik formája. Így a blog írása is inkább elszórakoztatott...írtam, amikor jókedvem volt, és írtam, amikor rossz kedvem volt, aztán ettől meg jókedvem lett. Valahogy így...
Amikor nem tudtam, mit főzzek, leültem, elolvastam mi volt az ebéd Móninál, mit reggelizett Limara és fél óra múlva már tudtam, mi kerül az asztalra nálunk. (Bocsánatot kérek azoktól, akiket most nem említettem)
Mégis, most bezárom a 8 éhes száj blogját. De nem búcsúzni jöttem, mert a blog tovább él...

Gyereketető néven megtalálhatod itt.

Sajnos nincs energiám több blogot vezetni, és egy-egy bejegyzést nehéz is volt kategorizálnom. Sokszor órákig járattam az agyam tekervényeit, hogy a pogácsa, amihez a gyerekek mérték a lisztet, vajat, ők dolgozták ki a tésztát, az most gasztroblog témája, vagy a finommotorika fejlesztése, a mértékegységek gyakorlása inkább...addig-addig, míg nem került fel sehová sem.

Egy szó, mint száz, mostantól egyetlen blogom lesz, ide várok mindnekit, akit érdekel egy nagycsalád konyhája. Egy olyan konyha, ahol a gyerekek a főszereplők.

Ha téged érdekel, gyere, és olvass engem itt tovább!

A 8 éhes száj blogja nemsokára törlődik. Azok, akik feliratkoznak rendszeres olvasónak a Gyereketető blogra, ajándékot kapnak. Hogy mi lesz az ajándék, az már az új blog első bejegyzése. A játék kereken két hétig tart.

2010. augusztus 1., vasárnap

Majd csinálok ilyet otthon 18 rész - joghurtital

Egyik nagy családi kedvenc mifelénk a joghurtital.
Meg is iszunk egyszerre akár 6 litert is. A boltitól nem csupán az ára riaszt el, hanem a rengeteg izé is, ami benne van a joghurton és a gyümölcsön kívül.
Így aztán nekifogtam házilag gyártani.
Főztem nagyon tömény gyümölcsteát, valahogy így...


Tettem bele egy kevés mézet, és összekevertem házi joghurttal. Mivel a napokban pont láttam Móninál fotót, és leírást, megkímélem magamat ennek dokumentálásától. Annyi biztos, hogy nagyon egyszerű elkészíteni, tuti sikerül. Aludttejből is nagyon finom, ha éppen az van otthon.
A joghurtot összekevertem a gyümölcstea sűrítménnyel, és behűtöttem.


Mentalevéllel, jégkockával ma pont jó lesz.

2010. július 5., hétfő

Pappardelle



Egészen megbarátkoztam a ténnyel, hogy ma pappardellét készítettem.

A fiúk beestek az ajtón, én addigra megtanultam úgy kimondani, mint egy született olasz háziasszony. 
Biztos vagyok benne, hogy megérezték, mese nincs, ez valami nagyon finom vacsora lesz.
 A tegnapi faszénen sült afrikai harcsát szeleteltem bele tejszínes-fokhagymás besamel szószba, és igazi házitésztával tálaltam.



Házitésztát egyáltalán nem ördöngösség készíteni, igazán érdeems próbálkozni vele, elrontani nemigen lehet.
10 dkg liszthez 1 tojás kell.
Én 1 kg lisztet kiöntök a gyúródeszkára, majd középen egy kis mélyedést formázok. Ide ütöm bele a tojásokat. Ahogy nagymamám is csinálta, felverem villával, és egészen egyszerűen gyúrni kezdem. Addig, amíg nyújtható tészta nem lesz belőle.
Akkor fél óráig pihentetem, majd nagyon vékonyra nyújtom, és már csak vágni kell. ezt hullámosra vágtam.
Ettől lett pappardelle :)))
Egy dologra kell vigyázni: folyamatosan lisztezni kell a deszkát, a nyújtófát, és a tésztát. Nagyon vékony lesz, és enélkül könnyne elszakad.

2010. május 16., vasárnap

Ne haragudjatok...

...hogy feléje sem néztem a blognak.
Hálátlannak érzem magam, hiszen majd' egy hónapig titkoltam előletek, milyen finomakat eszünk. :)))
Áááá, a valóság az, hogy alig ügyködtem a konyhában. :(
Rengeteget dolgoztam viszont azért, hogy ezentúl újra legyen időm sütni-főzni. De minderről majd később, talán egy hónap múlva...:)
Mindenesetre ma, ezen a borongós esős napon a mi konyhánkban kisütött a nap.

Miután megtudtam, hogy a "mekis" hamburgerben rizs is van, :))) elhatároztam, hogy most aztán megmutatom tudatlan gyermekeimnek, hogyan is kell kinéznie egy hamburgernek. 
Szóval Limaránál már régebben láttam egy hamburger zsemle receptet, ezt rögvest meg is sütöttem. Napersze egyből dupla adag lisztből.


Míg a bucik sültek-keltek,  (vagy fordítva) Luca elkészítette a szószt. Egy rész majonéz, egy rész ketchup, és három db apróra vágott csemegeuborka.



A húst rábíztam Istvánra, és ez egy nagyon jó döntésnek bizonyult.

Egy kis bibi azért volt, a hagymát férfiasan vágta...a lányok aztán sápitoztak, hogy ez nem rendes hamburgerhús, de aztán rátettük a zsemle tetejét, és megették.


Megették, kivéve Mesi, akivel egyezkedni-alkudozni kellett.


A többiek azért jóllaktak. :)

2010. április 6., kedd

Majd csinálok ilyet otthon12 - Kinder szelet

Az egész tepsi sütihez összesen 6 evőkanál cukor kellett, és egy kanál méz. Ezzel a ténnyel nálam rögtön bevágódott.
Bemutatom, ő a  

Kinder szelet



Verj fel 6 tojást 6 evőkanál cukorral, és 6 evőkanál forró vízzel egészen kemény habbá. Kanalazz bele 6 evőkanál lisztet (benne elkeverve 1 cs. sütőport), és két evőkanál kakaóport. Végy két nagy tepsit, oszd ketté a tésztát, és süsd meg 190°c-on. Amíg sül, áztasd be a lapzselatint. Kezd el verni a habtejszínt (kb 5 dl), majd mikor már majdnem jó, csurgass bele 1 ek. mézet, és a közben elkészített zselatint. (ez rajta van a csomagoláson).
El ne feledkezz a piskótáról, vedd ki, és hagyd hűlni.
Mikor már kihűlt, kend meg az egyik lapot a tejszínes krémmel, a másikat lazán borítsd rá. Hűtőben 1-2 órát dugd el a gyerekek elől.
Aztán szeleteld, és érdemes stopperrel mérni, meddig tartott.

2010. április 5., hétfő

Csokitojás helyett

Évek óta nem vásrolok csokitojást. Helyette különféle golyók közül válogathattak a locsolóink.

Pisztáciás golyók
Hozzávalók:
10 dkg étcsoki
rumos meggybefőtt
30 kdg darált keksz, vagy babapiskóta, vagy süti széle
15 dkg porcukor
10 dkg darált dió
1 ek. kakaó
15 dkg darált pisztácia

A kekszet (én a sütik szélét mindig elteszem, és azt használom-finomabb ám!) egy nagy tálba teszem, és mindent bele: csokit olvasztva, diót a cukorral darálva, kakaót belekanalazva. A meggybefőtt levével formázhatóvá teszem. Kis golyókat gyúrtunk, közepébe meggyszemet tettünk. Meghempergettük a darált pisztáciában, hűtőben szikkasztottuk. Utána olvasztott csokoládéban megfürdettük, sütőpapíron hűtöttük, és csüccs a mignonpapírba.



Rumosdiós golyók

Hozzávalók

15 dkg mazsola
15 dkg dió
10 dkg porcukor
10 dkg kekszmorzsa

A mazsolát rumban áztatjuk, a diót ledaráljuk. Mindent összegyúrunk a kekszmorzsával, és kis golyóbisokat formálunk belőlük. A hűtőben dermesztjük, majd csokifürdő következik.
Picit hűl, és már csomagolható.




A golyókat csattos üvegekbe pakoltuk.





2010. február 5., péntek

Müzliszelet

Holnap hajnalban indulnak gyerekek és apukájuk...meg sem állnak Győrig. Erőfelmérés lesz a kajakosaimnak, kicsiknek-nagyoknak. Izgulok értük, milyen lesz az út a havaseső miatt, és persze izgulok, hány felülés sikerül, hány km-t tudnak majd futni, hány fekvőtámaszt nyomnak, s vajon meg kell-e várni az eredményhirdetést.
Amikor izgulok, akkor vagy varrok, vagy sütök-főzök.
Most utóbbit tettem, egy adag müzliszelet készült.
Hozzávalók: 20 dkg vaj, 15 dkg méz, 20 dkg barna cukor, 40 dkg puffasztott zabpehely, 15 dkg olajos mag pl. sótlan földimogyoró, napraforgómag, szezámmag, 15 dkg aszalt gyümölcs (mazsola, sárgabarack, áfonya) 
Elkészítés: A zabpelyhet összekeverem a gyümölcsökkel, és magvakkal. A vajat a mézzel és a cukorral kis lángon, folyamatosan kavargatva felfőzöm. Ezután hozzáadom a zabpelyhes keveréket és jól összedolgozom. Egy sütőpapírral kibélelt tepsibe simítom, a konyhaablakban meghűtöm, és hidegen szeletelem.
Az adag felére olvasztott csokit csorgattam, celofánba csomagoltam, és remélem, minden rendben lesz..:)


Hányan vagyunk éppen most?