2009. november 2., hétfő

Kamrafosztók


A környékünkön évek óta jönnek a kamrafosztogató gyerekek október utolsó estéjén. Eleinte nem voltam rutinos, és valóban kifosztottak. :)
Idén azonban készültünk.
Mályvacukorral.
A fotóért elnézést, valamiért a vakus túl világos lett, a vaku nélküli homályos...igazából nem értek hozzá, valamit biztos tehettem volna az ügy érdekében, de tehetetlen voltam, a férjem meg dolgozott. :((( Szóval ez most ilyen...


De a mályvacukor finom lett, sőt, mind egy szálig elfogyott.
Egy kislábasban összefőztem 45 dkg cukrot, 3 ek mézet, és 1,5 dl vizet. Forralás után 3-4 percig főztem még. Eközben egy zacskó zselatint elkevertem 3 ek vízzel. Ebből jó kemény massza lett, nem kell megijedni. Rumosmeggy ízű aromát tettem még a zselatinhoz, ettől egyben szép babarózsaszín lett.
Amikor már 3-4 percig főtt a szirup, lassal hozzáadtam a zselatint is. Utána az egészet felhabosítottam a tálas mixerrel.
Amíg a mixer dolgozott, egy tepsibe sütőpapírt vágam, és alaposan beolajoztam. Ebbe simítottam a ragacsos masszát, és kitettem hűlni-dermedni az ablakba. (lehet a hűtőbe is)
Amikor ezzel kész lettem, a konyhapultot is beolajoztam, és ide borítottam a cukorkát. Olajos késsel felkockáztam. Egy kis tálkában összekevertem porcukrot és étkezési keményítőt, és a kis cukorkakockákat ebben hempergettem meg.


8 megjegyzés:

  1. Hű de ötletes!:-) Bevallom, néha szinte irigyellek - persze ez csak amolyan baráti irigység, jószándékú - milyen ügyes is vagy. És sokat tanulok ám tőled! Köszönöm.:-)

    VálaszTörlés
  2. Kamrafosztók? Nem is hallottam még erről a szokásról...

    VálaszTörlés
  3. Gondolom, ugyanarról van szó, mint Amerikában Haloween címén: gyerekek jönnek, jelmezben, aztán édességet követelnek. Jól gondolom, Virág?

    VálaszTörlés
  4. Én sem hallottam erről a szokásról, de nem is bánom, viszont a mályvacukorról sem. Azt viszont jó lenne kipróbálni...

    (Bocsánat, hogy idegenként ideszólok...)

    VálaszTörlés
  5. Igenigen, olyan kormosak a lányok is, hogy rájuk se ismerek...és mindenfélével fenyegetnek, ha nem adok cukrot. Na ezért kapcsoltam időben. :)))
    Amúgy aranyosak, de azért az enyémeket nem engedtem el, idén sem...aztán másnap mindig csodálkoznak, hogy miért s nem mentek??? Ja persze, jobb program "akadt"...ja, úgy véletlenül...:)))

    VálaszTörlés
  6. Gratu! Hugh vidéki konyhájában is készült mályvacukor, céklával színezve, mézzel ízesítve, de ő sütötte-szárította órákig, ezért nem vágta bele. de a Te verziód energiabarát. készül hamarosan ez is. a kürtős kalács - sörösdobozokkal pedig gyakran ismétlődő ínyencség lett! Köszönöm, jó egészséget ezekben a nedves napokban is! puszi

    VálaszTörlés
  7. Szívesen, Böbe! :)
    Szerencsére mindenki egészséges. Kopp-kopp...:)

    VálaszTörlés
  8. Szia, az 1 zacskó zselatin,az mekkora mennyiséget takar? A dr. oetker az icipici zacskó a horvát rozi meg szép nagy. Köszönöm a válszt előre is

    VálaszTörlés

Hányan vagyunk éppen most?